Hungarikum, gyümölcspárlat, rövidital – ez mind a pálinka. De nézzük csak sorra ezeket a fogalmakat.
Hungarikum?
A pálinka igazi magyar érték. Hagyományosan a családi ünnepek, összejövetelek, disznóvágások elmaradhatatlan itala. Ezért is kerülhetett fel 2013-ban a Hungarikumok listájára.
A „hungarikum” a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom, amely olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelez, amely a magyarságra jellemző tulajdonság, egyediség, különlegesség és minőség.
Ebből adódik, hogy csak az az ital nevezhető pálinkának, amelyhez a gyümölcs hazánkban termett, illetve Magyarországon cefrézték, párolták, érlelték és palackozták. Alkoholfokának pedig legalább 37,5 térfogatszázaléknak, legfeljebb 86 térfogatszázaléknak kell lennie.
– Minden gyümölcsöt, ami a pálinkába kerül, én megyek el megnézni és én vásárolok meg személyesen. Ugyanazokhoz a termelőkhöz járok és mindent a hazájából szerzek be, tehát a kajszibarackot Göncről, a szilvát, meggyet és almát a Nyírségből, az irsait a Mátra hegyaljából – mondja Pintér Péter, cégvezető.
Érdekesség, hogy határainkon túl, négy osztrák tartományban is készíthető valódi pálinka, azonban ez csak a barackpálinka elnevezésre vonatkozik.
Gyümölcspárlat?
Hazánkban törvény rögzíti egyértelműen a pálinka és a párlat közötti különbséget. Röviden: minden pálinka párlat, de nem minden párlat pálinka.
A pálinka százszázalékban gyümölcs. Tilos bármilyen adalékanyag, cukor, aroma vagy színezék használata.
Párlat tehát akár zöldségből, trópusi gyümölcsből, sőt akár gabonából és burgonyából is készíthető. De elég egy kis mézet hozzáadni az italhoz és máris elveszíti pálinka “státuszát”.
– A Szamos partján vadon is termő penyigei kék szilva az egyik kedvenc gyümölcsöm a fertődi málna és a kajszibarack mellett. Szerintem ezekből készül a legkülönlegesebb pálinka – folytatja.
Rövidital?
A pálinkát 20 vagy 40 mililiteres adagokban szokás fogyasztani, az igazi prémium italokat jobban kiélvezhetjük, ha egyszerre kisebb mennyiségben ízleljük. A legjobb választás ehhez az úgynevezett tulipánpohár, amelyet ha a legszélesebb pontjáig töltünk, 2 centiliter ital fér bele, ennél több egyszerre nem is kell, hogy érezzük a gyümölcsök zamatát és igazi élményt adjon a pálinkázás.
– Én sosem töltök két centnél többet a pohárba. Ha pedig nem iszunk mást, a Pintér Pálinkától biztosan nem fog fájni a fejünk másnap – teszi hozzá Pintér Péter.
